Tehetetlennek érzem magam. Koloncnak a családom és a barátaim nyakán.
Érzek magamban valami belülről kényelmetlenül feszítő erőt, de nem tudom a felszínre hozni, jóra fordítani.
30éves munkaviszony után (tanítónő vagyok) mozgásszervi betegségem miatt, lettem munkanélküli. A nyáron 51%ról 30%ra vették vissza a rám utaló, munkaképesség csökkenését jelző, számadatot.
Érdekes módon "lecsúsztam" a 3 plusz 6 rendszerű munkakeresői ellátásról. Végül valamilyen okból a 30év után csak havi 23ooo Ft os járadékot állapítottak meg a számomra november 30.ig . Mivel pedagógus fizetésből egyedül neveltem 3 gyereket (akik még nem találtak munkát) nincsen megtakarításom, banki hitelből élek egyenlőre.
Ez az anyagi oldal, de nem ez a legnagyobb problémám.
Nem találok új munkát és naponta szembesülök vele, hogy nincs is rám szüksége ennek a társadalomnak.
Karitatív munkát is elfogadnék, tele vagyok kreatív ötletekkel, de egyedül semmibe sem tudok bele fogni.A barátaim már unják a bajaimat, kételkednek bennem, csak szánnak és igyekeznek elkerülni.
Nemrégiben elvesztettem két régi barátomat. Az egyikük meölte magát, a másikukat valószínűleg meggyilkolták. Ez már sosem fog kiderülni, mert az öngyilkosságnak álcázott bűntényt senkinek sem volt érdeke kinyomozni.
Az értelmetlen élet nem élet többé.
Volna még mondanivalóm az emberek számára, de hol az a fórum ahol ilyen jelentéktelen lény is figyelmet kap?
Kérem válaszoljon valaki!
Új hozzászólás